Kezdem megismerni

Sziasztook! Először is millió bocsánat, hogy ilyen sokat kellett várni.Durva ez az év vége..:(  Viszont így egy hosszú résszel vártalak titeket Remélem tetszeni fog! <3 Másodszor nem valami jó hír, a rendszeres olvasós izé nem működik. Ha valaki tudja, hogy lehetne megjavítani írjon már egy üzit!
u.i.:Kellemem olvasást szeretlek titeket *-*


6.

Úgy gondoltam nem fogom le támadni, inkább úgy csinálok, mintha nem is tudnám. Próbáltam simán viselkedni, tök nyugisan, mintha csak egy srác volna aki megtalálta a kutyámat.

- Ú hallod, irtóra köszi, nagyon megijedtem, már azt hittem elveszett. – és egy díjnyertes mosollyal próbáltam, megköszönni.

- Nem kell hálálkodnod, örülök, hogy megvan. – fölállt, és ő is rám mosolygott. És akkor azt hittem, ott helyben elájulok. Persze a bátyáim rögtön megérkeztek.

- Hé haver köszi, nagyon fontos a húgunknak ez a dög, nincs kedved velünk kajálni, csak hogy valamivel megköszönjük…? – állt elő a remek ötlettel Jake. Ó hogy az a,..persze hívjátok meg vacsorázni, x-boxozni nem akartok, esetleg elmehetnénk pecázni is a hétvégén?!!hülye

Elgondolkodott, az órájára nézett majd : - De kössz, szívesen. – így hát elindultunk hazafelé. A kocsiban bekapcsoltam a rádiót, nehogy beálljon a kínos csönd. Épp az egyik kedvenc számom jött, a bratyómimmal mind együtt énekeltük a Stereo Hearts-ot és jött az oóóoó- oóóoó ekkor beállt ő is. Annyira jó érzés fogott el. A hangja hallatán libabőrös is lettem. Végig énekeltük a dalt, majd rögtön orbitális röhögés fogott el mindenkit. Nevettünk az ikrek elöl, Jake, én, Bruno, és Ő pedig hátul. Nem akartam kimondani még magamban sem a nevét. Nem jött volna ki, pontosítva. De nem fogom megúszni, elvégre valamikor úgy is be kell mutatkoznia, és akkor kiderül. Akkor kiderül, hogy mekkora egy barom vagyok, mert az esély, hogy pont ő, hogy pont Harold Edward Styles találja meg Bruno-t egy a több ezer millióhoz.

Hazaértünk én bevonultam a konyhába valami vacsit összedobni. A TÖBBIEK addig beültek a TV elé focit nézni.(kösz) A palacsinta mellett döntöttem, mert azt nem lehet elrontani, és mindenki szereti. Éppen dobtam föl egyet, amikor valaki benyitott, hallottam az ajtó csukódását.

- Jó fejek a tesóid. – nevetett és töltött magának az asztalon lévő kólából.

- Jah, előfordul az is néha-néha. – én is nevettem. Egy percre nem figyeltem, és leesett a palacsinta. (Még, hogy nem lehet elrontani…) Egyszerre hajoltunk le, és hát sikerült lefejelni egymást. Aúúúúú. Puff…és mindketten hanyatt zuhantunk az ütéstől. Loccs és csörömpölés. A kezében lévő kóla ránk, a pohár meg a földre. Szilánkjaira törik, a Cola a gatyánkra, a fejünk irtóra fáj….csodálkoznék ha ez nem velem történt volna. Arra viszont nem számítottam, hogy szakadni fog a röhögéstől. Én mondjuk kiakadtam volna, és leléptem volna, elvégre mégsem lehetek ilyen lúzerrel.

- Öhmmmmmm………………………….bocsánat, ne haragudj! – ennyit sikerült kinyögni. – Tényleg olyan hülye vagyok..- folytathattam volna még, de a szavamba vágott.

- De hogy nincs gáz, én voltam a béna, nem kaptál agyrázkódást? – nevetett a képembe.

- Nem. – itt már az én szám sarka is felfelé görbült. cikii

- Amúgy a kocsiban hallottalak énekelni, és nagyon szép hangod van.

- Tényleg? Hát nagyon szépen köszönöm. – meglepett, lehet, hogy még el is pirultam. – Hé amúgy még be sem mutatkoztál. – álltam föl és nyújtottam a kezem, hogy föl segítsem.

- Ne haragudj. Nate vagyok. – és föl tápászkodott.

- Nate nagyon örülök, hogy meg ismerhetlek! Én Bonney vagyok. – Nate, nate???????????????????? hogymiiii?????? ez durva, pedig olyan biztos voltam benne. Mindegy legalább így van egy kis esélyem. Hiszen olyan édes, próba szerencse.

- Segítsek összesöpörni az üveget?

- Hát azt megköszönném.

Ő söpört én meg hoztam a felmosót. Fölmostam a kólát, és befejeztem a sütést. Terítettünk, és vacsoráztunk. Evés közben is ment a dumálás.

- Hány éves vagy? – Jake.

- 18.

- Hova jársz gimibe? – Fred.

- Magán tanuló vagyok.

- Ú az gáz haver. – Blake.

- Ja. Már nem vészes, megszoktam.

- Merre  felé laksz? – ezt én kérdeztem. Mert minden hétvégén kimegyek a rétre és eddig sosem láttam.

- Londonban. – hoppá……

- Az egy kicsit messze van, mit keresel itt Cheshireben?

- Itt születtem. Meglátogattam a családom.

- Miért, egyedül élsz Londonban??

- Hát valahogy úgy. – és rám kacsintott.

Nem beszéltünk utána, befejeztük az evést.

- Hát nagyon köszönöm a finom vacsorát, jó volt. – úgy éreztem ezt nekem címezte. A bátyám nem így érezték.

- Ne viccelj tök állat volt. Majd ha megint átjössz X-boxozunk? – tudtam….?! Föl nevetett.

- Naná.

- Szobalány kísérd ki a vendéget. – csicskáztatott Jake.

- Hogyne. – és fintorogtam neki. Becsuktam az ajtót a kapunál megálltunk. – Hát nagyon hálás vagyok, hogy megtaláltad a kutyusomat. És még egyszer bocsi, remélem nem fáj már a fejed.

- Dehogy. És nincs mit. – nagyon kedvesen mosolygott.

- Meddig maradsz? – kérdeztem, de előre féltem a választól.

- Még nem tudom.

- Éretem.

- Találkozhatnánk még. – és egy olyan vágyakozó pillantás. Azt hittem elolvadok.

- Az nagyon jó lenne.

- Hát akkor szia! – intett egyet a kezével, és elindult.

Csak bámultam, nézem ahogy elmegy. Álltam, álltam, álltam, vagy nem tudom az is lehet, hogy egy idő után ültem. minden esetre teljesen el voltam varázsolva. A szemem elött még mindig egy kép volt. Amikor a kocsiban együtt énekelünk, és jól érezzük magunkat. Ahogy annyiszor igazgatja a haját, és a zöld szemei csak úgy bűvölik az embert.

Ugyanolyan bágyadtan mentem be a házba. Zuhanyoztam le, és öltöztem át pizsamába. Olyan könnyen elaludtam. Reggel mikor felébredtem, meleg volt. A nap verőfényesen sütött. Eszembe jutottak, foszlányok az álmomból. Álmomban énekelek. Énekelek a One Direction-el. Egy hatalmas színpadon vagyunk, a reflektorok meg csak úgy égetik a szemedet. A nézőtéren mindenki, sikoltozik, őrjöng. Együtt énekel velünk. Annyira jó érzés volt. Ezt reggelizés közben el is meséltem a tesóimnak, mire azt mondták, hogy egy barom vagyok……tipikus. Barom vagyok ez van.

A suli nagyon gáz volt, Louis csak a szöszivel dumált, rólam meg tudomást sem tett. (Mosoly szünet, ebben a 3 napban gyakrabban volt, mint abban a 16 évben amit együtt töltöttünk, pólyás korunk óta.)

Rosettával voltam, elmeséltem neki a tegnapi kutyás sztorit. Persze kihagytam belőle, hogy ki volt az, hogy utána nálunk vacsorázott, és hogy teljesen belezúgtam. A szülinapomról beszélgettünk még. Vagyis ő beszélt, én meg hallgattam. Lényegében, már mindent megszervezett, aminek kifejezetten örültem, mivel semmi kedven nem volt hozzá. Eleve a szülinapi buli gondolatától is kiráz a hideg. brrrr

Dave is próbált beszélgetést kezdeményezni, de ő nem érdemli meg. Bunkó, mindig is bunkó volt, és mindig is bunkó lesz. Pont. Nagyon vártam a nap végét. Azt nem tudom, hogy miért, de vártam.

Mikor utolsó óráról kicsöngettek, összepakoltam, és kisiettem a suliból. A főbejárat előtt, egy ismerős alak ácsorgott. Jellegzetes göndör haja, csibészes mosolya, és zöld szemei ugyanolyan  benyomást keltettek bennem, mint mikor tegnap először találkoztunk.

Letaglózott a látványa. Muszáj volt odamennem hozzá.

- Szia!

- Heló! – a hangja mély volt, de mégis olyan kisfiús.

- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar, viszont láthatlak. - nem mondtam hülyeséget. Iszonyúan meglepett.

- Ne haragudj, nem akarlak zavarni. – és már indult is vissza a kocsijához.

- Kire vártál? – erre megtorpant, és visszafordult. – csak mert ha tudok szívesen segítek megtalálni.

- Hát igazából….szóval…t…….nincs kedved eljönni velem valahova? – ekkor leesett a tantusz. Ő rám várt. Értem jött!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

- Mi a fene?!! – basszus ezt hangosan  kimondtam, jaj nekem. – Bocsánat, általában nem vagyok ilyen p*raszt, csak nem volt olyan szívderítő napom. – furán nézett rám.

- Ha nem akarod..?

- Nagyon szívesen megyek. – vágtam a szavába, mert nem akartam, hogy befejezze a mondatot. – Akkor ezt vehetjük egy olyan randi féleségnek? – rám mosolygott, kinyitotta előttem a kocsi ajtaját, majd beszállt mellém és elhajtottunk. Az az érzésem támadt, ez így nem oké, hiszen nem is ismerem, meg hát Louis, de mikor indultunk még láttam ahogy a bejáratnál épp ott ölelkezett Mily-vel. (ez az új bece neve) Egyből állszállt minden kétkedés, és csak a bosszú vágya lángolt a testemben.

A randi közben Nate (a Harryklón) úgy viselkedett, mint egy igazi úri ember. Egy belvárosi kávézóba vitt. Nagyon hangulatos volt. Kint is le lehetett ülni, és az asztalok fölött, egy óriási fa volt aminek az ágai beárnyékolták a kis teret. A fa ágaira, égőket raktak. Kólát kértünk mindketten, ha már a múltkor nem tudtuk meginni. Rengeteget beszélgettünk. Ő arról mesélt, mennyire szeret zenélni, meg a haverjairól mesélt, (sajnos nem név szerint). Én meséltem a suliról, a szüleimről, meg Rosettáról. Végül szóba került Louis is.

- Mesélj róla is valamit. – kérlelt, de olyan ellenállhatatlanul, hogy nem tudtam rá nemet mondani. Sajnos.

- Hát vele nagyon csúnyán összevesztünk. És még nem tartunk a kibékülős fázisban.

- Ő a barátod? – kérdezett a tekintete, pedig nagyon fürkésző volt.

- Hát tudod nagyon fura a mi kapcsolatunk. Mert…- elkezdett köhécselni, sőt krákogni. - …nem hiszem, hogy ezzel téged kellene, hogy terheljelek. – bólintott. Megittuk a kólát és fölcihelődtünk.

- Ha van kedved, persze csak akkor mert haza is vihetlek..

- Jaj ne csináld már. – nógattam és mosolyogtam hozzá.

- ..sétálhatnánk még egy kicsi.

- Oké.

Sétáltunk az utcákban. Már kezdett sötétedni, így az utcai lámpák is meggyulladtak. A város ilyenkor csak úgy nyüzsgött az emberektől. A boltok kirakatai csak úgy csillogtak-villogtak. Megálltam egy percre megnézni egy fülbevalót. Nagyon szép volt. Kifinomult és nőies.

- Szeretnéd? – kérdezte olyan kedvesen.

- Neeem, dehogy is, csak megnéztem közelebbről, és így most már nem is tetszik.

- Az lehet, hogy nem én vagyok Rosetta, vagy Louis, de attól még én is észre veszem, ha hazudsz. – mondta.

- Persze.

- Hát jó, ha nem nem.

Visszamentünk a kocsihoz. Útközben megint bekapcsoltam a rádiót. Egy új szám ment, Carly Rae Jepsen - Call Me Maybe

 mindketten ismertük. A kocsit elárasztotta, a jókedv. Olyan boldognak éreztem magam mellette. Mily előtt sem voltam ilyen boldog, mert akkor, sem ÚGY voltunk Louis-va. De Nate-el (akit már kezdek elfogadni Nate-nek) máshogy vagyok boldog. Bármi nélkül elkezdek vigyorogni, többet énekelek, és szerintem vagyis remélem, Nate is jól érzi magát. De jó is lenne az. Haza értünk, leállította a motort, a szám véget ért.

Épp kezdtem volna valamit mondani, de a szavamba vágott…

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy soha nem akarsz többé látni, mert azt nem bírnám ki. – hmm, nem is rossz első randin.

- Nem is rossz ötlet. – nagyon kétségbe esett arcot vágott. Kiszálltam a kocsiból, és megkerülve az ő ajtójához léptem. Lehúzta az ablakot.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy jövő héten lesz a szülinapom, és Rosy szervez egy bulit. Ha van kedved gyere el. - Kicsit közelebb hajoltam az arcához, és a szemébe néztem.

- Mindenképpen. – egyre közelebb és közelebb, de az utolsó pillanatban elkaptam a fejem.

- Sziaaa! – szaladtam befelé. – És köszönöm ezt a remek délutánt. – és már benn is voltam.

- Szia Bonnye!

Remélem tetszett! Csók puszi <3 

Kövi rész 8 hozzászólás után :)) love u guys